A jogos kérdés: “De itt még birkák sincsenek! Minek ide széna?” -frissítve

“De itt még birkák sincsenek! Minek ide széna?”

A Puszta Olimpiára készülődésünkkor ez volt az első komolyabb kérdés, melyet meg kellett válaszolnunk. B.M. megnyugtatta az idős urat, hogy hasznát fogjuk venni ennek a három bála szálas takarmánynak még így, jószágok nélkül is.

A szekér próbája: a húzás

Az idő kedvezett az Olimpiának. Nem volt szmog -mint Pekingben-, jegyüzérekkel sem találkoztunk. Mondjuk tomboló tömeggel sem…

A kíváncsi orosháziak gyorsan megnyugodhattak, mert az első versenyszámnál már fel is használtunk két bála szénát. Versenynem: bálagurítás. Ezt követte a gumicsizmadobás, majd újra egy szénás feladat jött. Versenynem: Tű a szénakazalbanA kazalban 20 db “tű” volt elrejtve, melyeket a rendelkezésre álló időn belül (2 perc) kellett megtalálni. Legalább is kellett volna. Javarészt 5-6 darabot találtak meg az olimpikonok. A negyedik versenyszám a kukoricahordás volt vasvillán. (Csak csöves kukorica, nem szemes. Bár a feladatok kitalálásánál felmerült az is, hogy mákot kellene A pontból B pontba szállítani. Természetesen vasvillával és természetesen időre. K. Peti lobbizott is érte rendesen…)

Az egyik leglátványosabb feladat a szekér húzás(egyeseknél húzás-vonás) volt. Úgy gondoltuk, hogy akkora lelkesedéssel és adrenalinnal várják a csapatok a hajrát és ezt a versenyszámot, hogy az üres kis szekeret úgy meglódítanák az olimpikonok, hogy az utca végi katolikus templom gyóntatója sem fogná meg. Épp ezért pakoltunk fel négy zsák búzát kocsira és kértünk meg csapatonként egy versenyzőt, hogy nehezékként utazzon. A várakozásokat igazolta: sikeres és látványos feladat volt!

Ezután már csak az eredményhirdetés volt hátra. Legalábbis azt hittük. De nem. Holtverseny alakult ki az első helyért. Ekkor dobtuk be a titkos fegyvert a bolondkocsi kerekét. Ezt kellett kitartani a győzelemért küzdők egy-egy erős képviselőjének. Egy ifjú titán és egy titán versenyzett. A fiatal tisztelettudó volt és kb. 20 másodperccel kevesebb ideig tartotta ki a kereket. A laikusok úgy gondolhatták, hogy a fiú ereje elfogyott. Pedig csak az illem… Vagy nem?

Az eredményhirdetés végül csak bekövetkezett. Azért is vártuk sokan, mert utána lehetett menni enni. Az éhség is adott volt, az már csak tetézte, hogy a Puszta ízei főzőversenyről az illatok begyűrűztek a “stadionba és a tribünre”. De erről a versengésről egy másik blogbejegyzés szól.

A csapatok és olimpikonok, akik részt vettek a versenyen:

Hegymászó Vadcsigák:

  • Nagy Árpád
  • Cserményi Zsombor
  • László Andor
  • Vass Sándor

Szivárvány:

  • Mikli Hanna
  • Kocsis Gábor
  • Varga Léda
  • Dénes Mihály

Magyar Csajok:

  • Buzogány Olívia
  • Buzogány Izabella
  • Tajty Csaba
  • Szőcs Izolda

Székely Csizmástraktoristák Szövetsége:

  • György Zsolt
  • Jakacs Zsuzsa
  • Jakacs Attila
  • Sólyom Csaba

Pizsamabanánok:

  • Rózsa Eszter
  • Komlódy Kinga
  • Kövy Petra
  • Dimény Beáta

Bóbita csapat. Na igen. Ők nem adták le a névsorukat. Ami biztos, hogy Raffai Robi, családja és barátaikból állt a team. Egyébként Ők nyetrek. A szerény, névtelenségbe burkolózó csapat…

Versenyről képek természetesen a galériában!

Rendezvényünket támogatta: Dimák Sándor – a szekér tulajdonosa, Dominkó Sándor – Orosfarm, Hornok & Posztós, Horváth József – Orosházi Gazdakör.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük