Megint Állam Vasutak

A vasútállomások általában őrzik a múlt nyomait. Vagy azért, mert ezt szeretnék a MÁV-osok, és restauráltatják a homlokzatot és/vagy a várótermet, vagy azért, mert a resti és az épületegyüttes amiben van, megépítése óta egy árva pemzlit sem látott. A lepukkant képet a létesítmények mellett megtalálható óvóhelyek is felerősítik. Ezek üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint fejlesztéséért a MÁV Zrt. Pályavasút Üzletága a felelős épp úgy, mint a kezelésében lévő közel 7800 kilométer hosszúságú pályahálózatért, a közel ezer, utasokat és az áruforgalmat kiszolgáló szolgálati helyért, valamint a záhonyi átrakó körzetért.(1)

De visszatérve hozzánk illetve hozzám, az ősszel is igénybe vettem a Magyar Államvasutak szolgáltatásait, és Békéscsabáról zötyögtem haza. Mikor Orosházára beértünk – még az is meglehet, hogy pontosan – akkor láttam meg a régi romos rakodóházakat. Feltűntek az oldalaikon sorakozó rozsdás táblák és az egyik tűzfal alatt lévő Román cement és mészhidrát „graffiti”. Ekkor még nem is gondoltam, hogy milyen jót szórakozom majd rajtuk…

Pár nap múlva fényképezőt ragadtam és kisétáltam dokumentálni a helyet. Meglepetésemre gyöngyszemekre akadtam: munka- és tűzvédelmi táblákra. Ezek a táblák barátságosan, tegező viszonyban óvták/ják a dolgozókat, és nem olyan szófukarok, mint a mai pl.: Vigyázz 220V!-os táblácskák. Van még egy közös jellemzőjük. Mégpedig az, hogy környezetbarát, újrahasznosított táblákról van szó. Amolyan 2 in 1. Milyen költségkímélő! Mindezeken felül hordoz még egy mögöttes üzenetet is, melynek mottója: Kedves Melós! Olvass a sorok között!

Szakadt munkaruhában ne dolgozz! Beleakadsz az áruba és baleset származik belőle!

Na igen! Meg anyád se lenne büszke rád! Jöhetne a klasszikus kérdés: „Hát, Fiam! Te meg hogy nézel ki?!” A tábla más olvasatban ez is lehet: Beleakadsz valamibe, az felborul majd összetörik és így kárt csinálsz a cégnek!

Mi van a háttérben? Mi volt korábban felfestve? Na, erre (még) nem jöttem rá. A probléma csak az, hogy a munkatárs testi épségére figyelmeztető táblát nem is találtam a telepen. Így még alapom sincs, amiből kikövetkeztethetném. Tippeket várok!

A kocsiajtók becsukásánál és kinyitásánál vigyázz a kezed épségére. Az ajtót csak foggantyujánál fogd meg!

A háttérben olvasható:Savval és egyéb maró anyagokkal rakodott ballonokat kíméletesen kezeld. Eltörik és megsérülsz!

Ez amolyan no comment kategória. Igaz, ha a marhavagon ajtaját csak úgy csapkodod, mint a budi ajtót abból jó nem származhat. Pláne, ha belegondolunk, hogy megítélésem szerint a kettő között lehet vagy három mázsa különbség… A mazohistáknál is kiverné a biztosítékot az a baleset, ha a törött ballonnal elvágott sebekbe belefolyna a sósav…

A rakodóhidat rendesen helyezd el. Megterhelésnél elcsúszhat, a kocsi és a rakodó közé eshetsz!

Feltételezem ez nem csak puszta elmélet miatt került a falra. Ha már kihelyezték ezt a táblát biztos volt egy-két olyan rest ember, aki kétszer fáradt a rakodóhíd pakolása miatt. Egyszer mikor befutott a vonat, és egyszer miután kimászott alóla. A következő tábla is a „helyén van”.

Tolatás közben ne végezz ki és bepakolást!

Háttérben: A kocsiajtók becsukásánál és kinyitásánál vigyázz a kezed épségére. Az ajtót csak foggantyujánál fogd meg!

Ez biztos a tervgazdálkodás idejéből származik. Akkorról, mikor már idő se volt megvárni, hogy a kocsi megálljon. A horizonton feltűnt a mozdony, s már pakolásztak is az elvtársak. Munkavédelem pedig volt, ugyanis tolatás közben nem volt szabad pakolászni. Még szerencse, hogy túlnyomórészt előre haladnak a vonatok…

Vasuti expressz árú feladás és kiadás.

Háttérében fejjel lefele:Savval és egyéb maró anyagokkal rakodott ballonokat kíméletesen kezeld. Eltörik és megsérülsz!

Elképzelem a régi nagy csatákat, ami ezidőtájt folyhatott a Magyar Posta és a MÁV között. Vajon melyik volt a gyorsabb, pontosabb?

A nagy kedvencem:

Tűzcsap az I. és II.vág. között. Előre 7 lépés jobbra 14 lépés

A 2008-as olimpiai játékokra való tekintettel a következő kis módosítás jutott eszembe: kínaiaknak előre 14 lépés, jobbra 28. (Bár azt szokták mondani, hogy nem a méret a lényeg.) Ebben az esetben nem kellett előre felkészülni egy esetleges ellenőrzésre. Nem kellett a kis tűzvédelmi térképet böngészni, nem kellett magolgatni, hogy a harmadik ajtónál balra a malomkocsi felett van a kalapács, amivel be tudod törni a raktár jobb sarkában lévő dobozkát, amiben megtalálod a feltekert tömlőt. Nem. Előre 7 lépés, jobbra 14. Hátránya, hogy ha tűz van és fut az ember nehezebben tudja számolni a lépteket, mint a métereket. Szerintem.

A vasútüzemen kívülálló személynek a vasúti jármű fékjét feloldani, kerekei alól a megfutamodást megakadályozó eszközöket eltávolítani, a járművet a vasútüzemi tolatásvezető vezetése nélkül elmozdítani tilos!

Ha ez csak így, egy táblával működik, akkor manapság ki lehetne helyezni:

A vasútüzemen kívülálló személynek a vasúti felsővezetéket és síneket, a fénysorompók akkumulátorait eltávolítani a MÁV engedélye nélkül tilos!

Fő a biztonság! Mostmár tisztában vagyunk a táblákkal és jelentésükkel. Köszönjük, hogy minket választott! További jó utazást!
1 Forrás: www.mav.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük