Kenjük és adjuk a zsíros kenyeret. Idén már gluténmenteset is! - Oros-haza Baráti Kör – Advent

Kenjük és adjuk a zsíros kenyeret. Idén már gluténmenteset is!

Hamarosan jön az első gyertyagyújtás Orosháza főterén. A koszorú már elkészült, a december 2-ai gyertyagyújtás után pedig megkínálunk benneteket zsíros kenyérrel. Sőt, egy helyi civil egyesület jóvoltából azokat is jóllakatjuk, akik nem ehetik meg a normál kenyeret.

Nos, gyorsan a végére értünk ennek az évnek is, persze az idei bakancslistán még szerepel a közös ünneplés – reméljük, velünk tartotok.

Több mint tíz év tapasztalatával idén is megépítettük Orosháza hatalmas adventi koszorúját, amely bordó és arany színekben pompázik egészen vízkeresztig a városháza előtt. Ez lesz a találkahely, ahol várunk minden ünnepelni vágyót az adventi vasárnapokon. Gyertyagyújtás 16 órakor, természetesen az alkalomhoz illő hangulatos műsorral fűszerezve.

Idén is adunk nektek finom zsíros kenyeret. Sőt! (Archív fotó: Melega Krisztián)

Ahogyan a korábbi években, úgy ebben az esztendőben is zsíros kenyérrel és forró teával várunk benneteket. Kérjük, hogy ne hagyjátok otthon a bögréteket és ne vegyétek magatokra, ha nem jut a zsíros kenyérből, mi kenjük bőszen és adjuk jó szívvel, de hát kelendő a portéka.

Jön! Jön! Jön! A gluténmetes zsíroskenyér

Újdonság, hogy ezúttal csatlakozik hozzánk a DALI-ÁS KLUB, s ennek köszönhetően a diétázó ünneplők is részesei lehetnek a közös étkezésnek. Az egyesület célja, hogy segítse a diabétesz és táplálékallergia által érintett családok mellett a hétköznapi néven lisztérzékeny gyermekeket, felnőtteket.

– Ez a gluténmentes életmód szigorú megkötésekkel járó diétás étrendet követel, mely nemcsak állandó odafigyelést, hanem komoly költségeket is jelent. Az ünnepekhez közeledve szerettünk volna valamilyen úton eljuttatni erőnkhöz mérten segítő gesztusunkat az érintett családokhoz – mondta el a DALI-ÁS KLUB egyesületi elnöke, Tóth Margit. – Örülünk, hogy az OHBK elfogadja a DALI-ÁS KLUB KHE felajánlásában

azt a tálca gluténmentes zsíroskenyeret, amelyet teljesen gluténmentes konyháról, előre csomagoltan rendeltünk meg – tette hozzá.

Szóval lesz mentes és nem mentes zsíroskenyér, finom tea, a szomszédban a Rotary Club Orosháza sátrában forralt bor, a tűztereknél pedig melegedni is lehet majd. A legfontosabb azonban, hogy egy kicsit a lelkünket is megmelengessük, szóval találkozzunk vasárnap és készülődjünk lélekben együtt az ünnepekre!