A második gyertya lángja - Oros-haza Baráti Kör – Advent

A második gyertya lángja

Ismét nagyon sokan döntöttetek úgy, hogy az orosházi főtéren töltitek advent vasárnap estéjét. Ugyan hóesésben nem volt részünk, de remek családi programban és az ünnepre való ráhangolódásban igen.

Sokan jöttetek bögrével (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Ezúttal mintegy 1500-ra saccoltuk az adventezők számát, akik kilátogattak a térre és tanúi lehettek annak, ahogyan dr. Varga Sándor főorvos fellobbantja a hatalmas városi adventi koszorún a második gyertya lángját.

A kórház gyerekosztályát vezető Varga doktor ünnepi beszédében arra buzdított, az ünnepvárás heteiben rendezzük kapcsolatainkat, ne azon töprengjünk, kinek illene, kellene megtennie az első lépést a másik felé, legyünk mi azok, akik bátran békejobbot nyújtunk. Önmagunkért, a másikért, de legfőképp: a család gyermektagjaiért, hogy békesség és öröm lehessen az ajándékuk.
– Ne történjen meg velünk, hogy az idillt várva a valóságosat nem becsüljük, nem óvjuk és nem ápoljuk. Az ember élete folyamán a boldogság sokféle formáját megtapasztalja, de ezekhez elengedhetetlen a rendezett családi közösség – hangsúlyozta a szónok, majd meggyújtotta a második gyertyát. A színpadra eközben a Vörösmarty iskolások sorakoztak, hogy ünnepi műsorukkal emeljék az ünnepi díszben pompázó főtér fényét.

Több bögre, kevesebb szemét

Erre a vasárnapra 13 kg kenyérrel készültünk, és persze újabb 80 liter teával. Nagy örömünkre egyre többen érkeztetek bögrével, volt csíkos, karácsonyos, Spongya bobos. Bármilyen is volt, mi értékeltük, hogy elhoztátok, hiszen így kevesebb műanyag pohár fogyott, tehát kevesebb szemetet termeltünk. És ez szerintünk fontos lépés környezetünk védelme érdekében.

Na és persze, bögrébe egy picit több tea, illetve forralt bor fér, nem mellesleg pedig, nem szerzel égési sérüléseket, míg a vékony műanyag pohár hamar átforrósodik. Jövő héten is bögrével gyertek, szaloncukor ezúttal is lesz nálunk és a Rotary Klubnál is, csak nektek, bögréseknek.

Apropó, Rotary Klub: időről-időre megkondult a kis harang a rotarysták asztalánál, hirdetve, valaki néhány forinttal hozzájárult egy nemes célhoz, az elsősök lisztérzékenység-szűréséhez, ez megint egy jó dolog.

A korcsolyapályánál ismét sokan siklottak, a vásár ünnepi portékáit ezúttal is kínálta, igazi ünnepváró hangulat uralkodott a főtéren advent második vasárnapján. Így lesz ez jövő vasárnap is. Havat nem tudunk ígérni, de teát, forralt bort, szaloncukrot a bögrével érkezőknek, illetve zsíros kenyeret, na meg persze a lényeget, az ünnepi hangulatot – igen! Várunk! A jövő hét programjait itt találod.