Címke: "készülődés" - Oros-haza Baráti Kör – Advent

készülődés

Mi karácsony után csomagolunk

Ha nem is hivatalosan, de látványosan vége van adventi rendezvényünknek. Hivatalosan akkor lesz vége, ha az önkormányzat is elfogadja a pályázatunk elszámolását. Látványosnak meg látványos a jelenlegi helyzet, hiszem elbontottuk a város adventi koszorúját, maradt a szökőkút csupasz kávája.

Rutin most is dominált, bár ezúttal nem volt pánikhelyzet, mint az építéskor. Péntek délután lecsupaszítottuk a koszorút és szombat reggel ufóval a hurkákat (értsd: utánfutóval a koszorúalapot) is elszállítottuk. A díszeket letisztítottuk és bedobozoltuk, amit kellett pedig már lekezeltettünk és a webkamera képét pedig levettük honlapunk jobb sarkából.

Ebben az évben gyorsan ment a bontás: két óra hosszába már a szökőkút környékének felseprése is belefért. Rend a lelke mindennek!

Szerencsénk volt, hogy tavaszias időben dolgozhatunk és nem kellett a faggyal küzdenünk. A bontás közben akarva akaratlanul is számot vetettünk és jó visszagondolni a 2012-es gyertyagyújtásokra. Bízunk abban, hogy ti is gyarapodtatok kellemes élményekkel és decemberben ismét találkozunk.

Kövessetek addig is minket facebookon, twitteren vagy “fő” honlapunkon! Érdemes, mert “nagy dobásra” készülünk!

Ebben az évben a városi adventi koszorú létrejöttét és a hozzá kapcsolódó rendezvényeinket támogatta:

  • Orosháza Város Önkormányzata
  • Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt
  • Vegetáció KFT. – Szollár Szabolcs
  • Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  • Flóra Virágüzlet – Kótiné Nagy Éva
  • Mackie Hang- és fénytechnika – Verasztó Attila
  • Hetényi Pékség
  • Merian Foods Kft

Színre szám – szavazz a koszorú színére!

Színre szín, számra szám. Szabály a kártyásoknál, de esetünkben most a színre leadott szavazatok száma a mérvadó, a nyerő. Szavazz, hogy 2012-ben milyen színkombináció legyen a domináns Orosháza adventi koszorúján.

Tavaly ilyen volt. Idén milyet szeretnél látni? (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A 2011-es évben a “befutó” narancssárga-óarany szín pár lett, melynek sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy koszorúnk nagyszénási kistesója is ilyen színbe öltözött. Ebben az éveben szavazni nem itt, hanem a Facebookon tudsz.

Ha szavazni szeretnél, akkor klikkelj ide. Ennek megkezdése előtt rá kell nyomnod a Tetszik gombra, hogy csatlakozz az Oros-haza Baráti Kör oldalához, a többit már látni fogod és máris kiválaszthatod, milyen színben pompázzon az adventi koszorú.

A szavazást november 23-án (pénteken) délben lezárjuk, hogy a szalagok  megrendelését még aznap megtehessük.

Oszd meg, terjeszd, mert nincs sok idő!

A kalendáriumot már nyomják, de mi a helyzet a koszorúval?

Sok kalendárium ötlet van fent a neten, keressetek rá ti is!

Na jó, fogalmam sincs, hogy a nyomdákban nyomják-e az adventi kalendáriumokat, de nagy valószínűséggel igen. Sőt, ez esetben már le is vannak akkor maradva a gyártók.

Ami jó hír, hogy mi nem vagyunk lemaradva a városi adventi koszorú előkészületeivel, a felhívásunk sokan olvasták és érkeztek is sorra a koszorúhoz fenyőfa felajánlások. Hamarosan felkeresik a megadott címeken a jótékonykodókat társaim és arra is jó esélyt látunk, hogy a város karácsonyfáját is meglelik. Tovább

Mondd meg te!

Szólj bele az Oros-haza Baráti Kör dolgába, szavazz az adventi koszorú színösszeállítására. -biztat az OrosCafé az alábbi cikkben.

Hamarosan lezárul a szavazás, de most még van időd, szólj bele, hogy milyen színösszeállításban készüljön el idén a város adventi koszorúja.

Szép hagyományt teremtett az Oros-haza Baráti Kör, idén negyedik alkalommal készítik el a város adventi koszorúját. 2008-ban piros, 2009-ben arany, tavaly pedig lila-ezüst színbe öltöztették a koszorút.

Az idei színkombináció még nincs eldöntve, és most még te is beleszólhatsz. Klikkelj ide és nézd meg, mi a választék, aztán pedig szavazz ízlésed szerint, hogy ezzel is részese légy az orosházi adventnek. Tanácsos igyekezned, ugyanis hamarosan lezárul a szavazás, a hét végére pedig az is eldől, milyen színű koszorú díszíti majd az Árpád-kertet.

Az Oros-haza Baráti Kör Egyesület tagjai építik az óriás városi adventi koszorút az Árpád-kerti szökőkútra (Archív fotó: Melega Krisztián)

Ha pedig van városi karácsonyfának való fenyőd vagy a koszorúhoz megfelelő fenyőgallyad, ajánld fel. Részletek itt.

Van egy szép fenyőd? És felajánlanád?

Az OrosCafé írását vesszük át.  Segítsetek nekünk (is)!

Az Árpád-kert advent idején valódi közösségi térré változik. Az óriás adventi koszorú és a mesekönyv mellett a sok színes program egyik csúcspontja, amikor felállítják a városi karácsonyfát. Hosszú évek óta mindig orosházi lakos ajánlja fel fenyőjét, mely aztán a város dísze lesz hetekig. De hozzájárulhatsz a városi adventi koszorú megépítéséhez is. Az Oros-haza Baráti Kör tagjai már elkezdték az előkészületeket, de még nincs elég fenyőág ahhoz, hogy a koszorú igazán szép legyen. Ha nálad is van karácsonyfához illő fenyőfa, vagy a koszorúhoz szükséges fenyőág, akkor küldj erről mailt az info@varosuzemeltetes.hu címre vagy telefonálj a 06/68 512-460-as számra, neved, lakcímed és telefonszámod megadásával. A díjmentesen felajánlott fát az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kivágja és elszállítja.