Orosházi advent gyertyagyújtásokkal, ingyenes koripályával és Janicsák Vecával - Oros-haza Baráti Kör – Advent

Orosházi advent gyertyagyújtásokkal, ingyenes koripályával és Janicsák Vecával

Karácsonyi falu minden eddiginél több árussal, helyi fellépők és sztárvendégek, adománygyűjtés, Mikulás futás, gyermekprogramok és sok egyéb érdekesség lesz az idei adventi időszakban Orosházán, ahol az utolsó adventi vasárnap szombaton lesz. De ennek is megvan az oka…

A művelődési központban rendezett sajtótájékoztatón mutattuk be a többi szervezővel közösen november 22-e délelőtt az Orosházi Advent 2017 eseménysorozat programjait, eseményeit.

Karácsonyi falu – még több árussal

A Jövő Építők TDM elnöke, Kiss László bevezetőjében elmondta, Orosháza főterén a karácsonyt megelőző hetekben most is egy kis karácsonyi falu várja az idelátogatókat a forralt bor, kürtöskalács és sült gesztenye kellemes illatával, valamint a karácsony meghitt hangulatával a hét minden napján.

A karácsonyi vásár 2017. december 3-tól december 23-ig tart. A rendezvénytéren már épül a 210 négyzetméteres korcsolyapálya, melyet ingyenesen lehet majd használni, a korcsolyák szintén díjmentesen bérelhetők. A jégpálya mellett hamarosan felállítják a város karácsonyfáját is, amit most is egy helyi lakos ajánlott fel.

A szervezők bemutatták a programot: Podhorszky Viktória Anna, Lajti Tímea, Kiss László, Melega Krisztián, Laczi Mihály
Fotó: Rajki Judit

A karácsonyi vásárban idén az eddiginél is több árus kap helyet, a finom ételek és italok mellett kézműves termékeket is lehet majd vásárolni.
– A gyermekek élményeit adventi naptár, óriás karácsonyi mesekönyv és betlehem gazdagítják. Az óvodásokat most is várja majd az adventi kalendárium. Idén 33 helyről 53 ajándékot ajánlottak fel, ezzel ünnepibbé téve 33 óvodás csoport 726 kisgyermekének karácsonyi készülődését – ismertette Kiss László.

Az utolsó adventi vasárnap szombaton lesz

– Ebben az évben úgy alakult, hogy az utolsó adventi vasárnap december 24-ére, karácsony napjára esik. A szervezőkkel és az egyház képviselőjével arra a döntésre jutottunk, hogy karácsony napja legyen a családoké, a meghitt ünneplésé, ezért az utolsó gyertyagyújtás december 23-án, szombaton lesz – jelentette be Lajti Tímea. A programokat szervező Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, ismét bizonyossá vált, hogy az önkormányzat, az intézmények és a civil egyesületek közös munkája révén színes és tartalmas lesz az adventi ünnepkör.

A részletes programokért katt a képre

– Tavaly is sokan jelezték, hogy a gyertyagyújtás végén még maradnának a téren, ezért idén a helyi iskolások műsora után további programok lesznek. Fellép az Over3 zenekar, a Kon-Tiki együttes, a harmadik vasárnapon pedig sztárvendég érkezik, Janicsák Veca szórakoztatja majd a közönséget – ismertette Lajti Tímea.

Győzött a grafitszürke-pink – ilyen színű lesz a koszorú

Az óriási adventi koszorú idén is az Oros-haza Baráti Kör Egyesület (OHBK) tagjainak köszönhetően készül el.
– Egy baráti összejövetelen döntöttük el még 2008 nyarán, hogy építünk egy óriási adventi koszorút a városnak. Az ötlet bevált, most pedig már a tizedik koszorú építésének az előkészületeinél tartunk – emlékezett vissza Melega Krisztián.
– Ahogy az elmúlt években szokássá vált, most is az orosháziak döntötték el, milyen színekben pompázzon a koszorú. Több mint 700-an szavaztak, legtöbben pedig a grafitszürke-pink kombinációra voksoltak, ezért ilyen szalagokat rendeltünk – jelentette be az egyesület titkára.

#bögreszelfi – finomságokért

A gyertyagyújtások napján a baráti kör forró teával és zsíroskenyérrel, míg a Rotary Club Orosháza tagjai forralt borral és fonott kaláccsal kínálják az ünneplőket. Aki saját bögrével érkezik, a rotarysoktól szaloncukrot kap ajándéka, az OHBK-nál pedig nevezhet a #bögrszelfi játékra: ehhez nem kell mást tennie, mint az otthonról hozott, vagy a helyben vásárolt Orosházi Advent feliratú bögrével a kézben készít egy szelfit magáról a főtéren, azt pedig elküldi az adventoroshaza@gmail.com címre, és ha szerencsés, nyerhet.

Megvendégelés adományokkal

A Rotary Club Orosháza soros elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, a vendéglátás mellett nem maradhat el a jótékonyság.
– A gyertyagyújtások alkalmával most is várjuk a ládikába az adományokat. Az összegyűlt összeget a helyi rászoruló gyermekek nyári táboroztatására fordítjuk. Emellett tervünk szerint a jövő nyári rotary táborban vendégül látnánk néhány erdélyi kisiskolást is, ehhez is kérjük az orosháziak támogatását – fogalmazott Laczi Mihály.

Futás a mikulással – a gyermekekért

Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat immáron 15. alkalommal szervezi meg a hagyományosnak számító Mikulásfutást, mely az idén is a helyi rászoruló és beteg gyerekek megsegítését szolgálja.
– A mikulás csomagokat november 21-től várjuk az Orosházi Diáktanyán az Ond utca 18. szám alatt, de a helyszínen is lehet nevezni egy csomaggal.

Indulás december 1-jén 17 órakor a főtérről, a futás végén teával és szaloncukorral várjuk a résztvevőket

– mondta Podhorszky Viktória Anna. A GYIÖK tagja hangsúlyozta, egyének és csapatok jelentkezését is várják.

Idén is köszöntsük együtt az Újévet Orosháza Főterén!

A sajtótájékoztató végén bejelentették, hogy idén is lesz szilveszteri program Orosházán. A főtéren 18 órakor kezdődik az esemény, a zenét DJ Kuky szolgáltatja. Szilveszterkor is ingyenesen lehet igénybe venni a korcsolyapályát, a szervezők pedig megvendégelik az ünneplőket egy pár virslivel, kaláccsal, forralt borral vagy teával. Éjfélkor pedig tűzijátékkal búcsúztatjuk az óévet és köszöntik az új évet.