Címke: "betlehem" - Oros-haza Baráti Kör – Advent

betlehem

Betlehemkészítő verseny – kiváló munkák érkeztek

A negyedik vasárnapon kiderült az is, hogy kik készítették a legszebb Betlehemeket. Hetedik alkalommal hirdettük meg a pályázatot, hogy megtudjuk, kik a legügyesebbek jászolkészítésben.

A művelődési központban állítottuk ki a pályaműveket. Klikkelj és nézd meg

Nagy örömünkre 16 pályamunka is érkezett, szépek, ötletesek mind. Sajnos a mézeskalácsból készülteket ismeretlenek megdézsmálták, de a készítőiket fájdalomdíjként különdíjjal jutalmaztuk. Tovább

Építs jászolt! Díjazzuk!

Orosháza főterén már kint a Betlehem, amely emlékeztet bennünket a karácsony ünnepének igazi jelentésére. Ám mi szeretnénk látni a városi betlehemi jászol mellett a tiédet is, ezért idén is meghirdettük betlehemkészítő versenyünket.

Egy 2008-as Betlehem - most is szárnyaljon a fantáziátok

Ez a hetedik alkalom, hogy megmutathatod, milyen képzelőerővel és kézügyességgel rendelkezel. Hogy mit kell tenned, arról a tovább után olvashatsz. Tovább

Betlehemek a PMK-ban. Már hatodjára!

Hatodjára hirdettük meg ezt a versenyt, azonban ebben az évben talán az az egy hónap kevés volt  a diákoknak a pályaművek megalkotására. Úgy gondoljuk, hogy ennek tudható be, hogy 2012-ben 5 csoport nevezett. Épp ezért, mindnyájukat tárgyjutalomba részesítettük.

Itt a honlapunkon is (úgy, mint “élőben” a negyedik gyertya meggyújtásakor ) szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ez véletlenül sem vigaszdíjas jutalmazásról beszélhetünk, hiszen remek betlehemek érkeztek be, látszik a munka rajtuk. Tanúsíthatják ezt azok is, akik megtekintették őket a Petőfi Művelődési Központban.

Beérkezés után, elrendezés előtt (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Köszönjük a munkát az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Micimackó csoportjának, valamint az intézmény hatodikos és hetedikes osztályainak, a Forrás Református Óvodának és a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Cica csoportjának.

A következő tagmondat még nem minősül pályázat kiírásnak, de 2013-ban is megrendezzük a betlehemkészítő versenyt!

VI. Betlehemkészítő verseny – pályázati kiírás

Baráti körünk immár hatodik alkalommal rendezi meg Betlehemkészítő versenyét. Az elmúlt évekhez hasonlóan több kategóriában is lehet nevezni, melyek az alábbiak:

  • óvodás
  • általános iskolás (egyéni vagy csoportos kategória)

A pályamunkák maximális alapterülete 60×80 cm.  Arra, hogy a művek miből vagy milyen technikával készülnek, kikötésünk nincs.

Formabontó betlehemes - Idén is zsűri választja ki a legjobbakat (Archív fotó)

Tovább

Az V. Betlehemkészítő verseny legjobbjai

Akik az Oros-haza Baráti Kör munkásságát ismerik tudják, hogy megalakulásunkkor betlehemkészítő versenyt is kiírtunk és tesszük ezt azóta is évről évre. Idén is minden kategóriába érkezett nevezés, és ma eredményt is hirdettünk a negyedik gyertyagyújtáson.

A betlehemek a művházban voltak kiállítva (klikk a képre)

Tovább