Kalapács alatt Orosháza!

Kalapács alatt van a belváros több részlete, melyekre a jövőbeni rekonstrukció is kiterjed. Árverésre bocsátottak olyan orosházi tárgyakat is, melyre mi fiatalok már nem is emlékszünk. Sok esetben ezek a tárgyi emlékek nem képeznek nagy értéket, de hozzánk, városunk történelméhez tartoznak. De kik adtál el ezeket? Egyszerű. A tulajdonosaik. Mi a teendő? Ha érdekelnek a tárgyak minket, akkor szálljunk be mi is a licitelésbe. Ha még nincs minden lezárva…

A bevezető után óvatosságra intelek Kedves Olvasó, és megnyugtatlak. Nem politikai ármánykodások állnak a háttérben, hanem egyéni akciók, illetve aukciók. A belvárosi részleteket pedig csak képeken vásárolhatod meg, de vigasztaljon, hogy azok legalább elérhető áron vannak…

Bizonyára ismertek internetes aukciós oldalakat, ahol téma és kulcsszó alapján egyaránt lehet keresni. Ilyen például a teszvesz.hu és a vatera.hu is. Meglepetésemre Orosháza, orosházi kulcsszóra elég sok tételt adott ki az utóbbi, csak azt sajnálom, hogy nem túl változatos a találati lista.

De térjünk is rá az eladásra szánt tárgyakra. Az első tétel, egy pár 1980-as ÁFÉSZ kártyanaptár. Ennek kikiáltási ára 70 forint. (Licit nélküli ára 80 forint.) Jó hír, hogy aki erre beruház, több költség nem terheli, hisz Szegedről a postaköltséget az eladó állja.

Egy nógrád megyei kollégája szintén megunta a nosztalgiázást, és eladja az üveggyáras Tömegsport Bizottság zászlóját. A vevőnek nem kell az egész falat lepucolnia eme kiváló relikvia kihelyezéséhez, ehhez elég csak egy tenyérnyi folt. Ezért a méretek behatárolását nagyban segítő gyufásskatulyás képet köszönjük az eladónak. Ára: 500 forint. (Majdnem két euro…)

És igen. Egy kis erotika. A koszos műhelyekből, garázsokból észrevétlenül a zsebünkbe kúszott a szexualitás. Most nem a –helytelenül- pénztárcában tárolt óvszerre gondolok, hanem erre a varázslatos kártyanaptárra. Ezt köszönhetjük az üveggyárosoknak.

Én is gyűjtöttem kisiskolásként a naptárakat, és esetenként egy-egy régi naptár is becsúszott gyűjteményembe, de szerintem ilyenem nem volt. Lehet, hogy licitálok. Kerüljön vissza Győr-Moson-Sopronból a „néni”. Évjárata: 1991. Ára: 150 Forint. (Villámár: 300.-)

Visszatérve a sporthoz javaslom megvételre még az orosházi MTK zászlaját is. Ez is 500 forint. Egy városi csapatban sem játszottam még, de ideje lenne valami sportmúltat is „összeszedni”, mert mit mondok majd a gyerekeimnek? Csak csocsóztam? Nem lesz ebből egészséges életmódra nevelés…

Következő tételünket ajánlom lázadó városlakóknak, akik punkok, vagy rockerek, esetleg volt honvédek. Tehát azoknak, akiknek van málhazsákjuk vagy legalább buknak a felvarrókra. A 850 forintos kikáltási árú –villámára 950 ft- jelvény szövege nem anarchista, hanem csak a következő: MH. Műszaki Technikai Honvéd Szakközépiskola.

A sorozó ékezet nélkül volt – gondoltam, már csak a dátum miatt is-, nem söröző bizonyítvány. Bár nem lett volna különösebben meglepő, mert orosházi sörösüveget is lehet venni. Erre a 0,45 literes üvegre dombornyomattan ez került: Csernók Lajos bor-sör nagykereskedő, rum-likőrgyár Orosháza. A legjobb sör lehetett, hiszen az üvegének is megkérik rendesen az árát… Jelige: betétdíj

(A militarista vonalnál maradva: megvásárolható egy orosházi sorozó bizonyítvány is 1945-ből. Képet ehhez nem mellékeltek, így ezt én sem tudom megtenni.)

Emlékek városunkból, illetve Gyopárosról. Ebbe a kategóriába fér a legtöbb tárgy, amit árulnak. Rengeteg képeslap, mely az 1800-as évek végétől a szocializmus végéi gyártottakat is magában foglalja. Áruk a 4-5000 forinttól pár tíz forintig terjednek. Vannak a vaterán oltási könyvek, térképek, régi számlák és vonatjegyek is. A jegyek elég olcsók, mondjuk azért is, mert pár évesek. De lehet, hogy most kellene venni belőlük, míg olcsók. Tudod, mint a részvényeknél…

Alexini Gyula Orosházi este című linó-metszete

Ára: 14.000 forintért

Még van két érdekesség. Az egyik egy hamutál, a másik pedig egy fogvájó tartó. Klasszikus nippek. Ha jól emlékszem, akkor nekünk otthon volt még „olajos szállós” hamutálunk is. Úgy dereng, hogy a Thék Endre utca felöli nézet volt rajt. Ezt édesanyám használta is, de amiket más városból hoztunk, hoztam vázákat, köcsögöket és kancsókat, azokat otthon „kiállítottuk”. Na, most a gondolatmenetem felfedve jutottam arra a következtetésre, hogy ez a hamutál hasztalan. Ezt még dísznek sem lehetett használni. Most már inkább más a helyzet retro mivolta miatt, de azért még kell keresgetni a helyet a lakásban, hogy hova tegyük. Esetleg a fiókba?!

A vitrinbe talán már jobban be lehet állítani a fogpiszkáló tartót. Túl sokat nem is írok róla. Van hozzá viszont egy beszédes kép. Nem orosházi manufaktúrából került ez sem ki.

Hát ennyi. Lett volna még kép, amit berakhattam volna, de a java itt van. Ha még nincsenek lezárva az árverések, akkor licitálhatunk a fenti termékekre a vaterán, ahonann a képek is szármznak. Ha a régi Orosháza elevenedett meg előtted, és még nem teljes az érzés, akkor ajánlom megvételre városunk régi címerét. Természetesen, hogy mindig szem előtt legyen: kitűző formában.

Tehát: Először, másodszor, senki többet, harmadszor!

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>