Hol a Lehel utcai szavazófülke?

Turista, szenilis öreg és kevésbé tájékozott fiatal most már egyaránt magabiztosan közlekedhet Orosháza utcáin. Nem kell félnie, hogy nem tudja melyik utcára kanyarodik rá és a pizzafutár is fellélegezhet: nem hűl ki az olaszos étel, mert tudhatja már a sorkon, hogy merre találja a 30/b-t

Igen, a témám az új utcatáblák. De szükség volt rájuk, vagy csak egy újabb olyan beruházásról beszélünk, amit mindenki lát és könnyen elszámolható a választáskor? Azaz egy kisebb látványberuházás? Nyugalom. Most már biztos megtalálja az első választó is a Lehel utcai szavazófülkét.

Téma volt önkormányzati ülésen és városlakók között szóban is hogy kell-e ez nekünk? Véleményem szerint is vannak nagyobb gondok a városban, de azért nem árt, ha van egységes kép. Főleg, ha azt vesszük, hogy a turizmusra építgetgetünk. Erre az egységes képre más városok is törekednek (pl.: Csabacsüd), de nekünk már megvan. Valamiben az élen állunk…

Minap olvastam a neten (persze, hogy most nem találtam meg a cikket), azt a kis igazolást, amely alátámasztja a feltevést, miszerint szinte minden településen van Kosssuth utca és azt is, hogy gyakori a Rákócziról vagy a Szabadságról elnevezett köztér is. Ebben az esetben nem lógunk ki a sorból.

Nézzük korábbi tábláink:

Az elavult.

Sok ilyennel és ehhez hasonlóval lehetett találkozni városunkban. Előnye annyi volt, hogy anyagában maradt műanyag. Amúgy semmi, mivel lehullottak a festett betük és a fehér háttér is lekopott sok esetben. A fenti képen csak a szélein hiányos a tábla. De tudod: kivétel erősíti a szabályt…

A hagyományőrző.

Konzervatív “gondolkodású”, többletinformációkat tartalmaz. Szerencsére fent maradt a a falon. Túlélte ezt a reformot is. Egyelőre.

A lázadó.

Ha azt akarják, hogy csináljon valamit – például váljon le a panelról -, ő csak azértis ott marad. Bár meghajolt egy ócska szélnek.

A liberális.

Még nem döntötte el, hogy mi lesz belőle…

Új hullámú.

Színes, tudja honnan hová, mettől meddig.

Alább a sarkunkon lévő tábla cserejének percei látható:

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>