Jön a kötélhúzás, készüljetek! (frissítve)

Közeledik a péntek este, amikor ismét ropog majd a kötél és feszülnek az izmok. Augusztus 19-én, 22 órakor az Árpád kertben a pástra szólítjuk a csapatokat és kezdetét veszi a II. Kötélhúzók éjszakája.

Üvölteni lehet! (Archív fotó: Rosta Tibor)

Eddig 4 Mostanra 5 bátor csapat adta le nevezését. Róluk ejtek pár szót bővebben, valamint leírom, hogyan is megy a verseny.

A tavalyi győztesek, a Rendőrök az elsők között jelentkeztek be, meg akarják védeni a címüket, hiszen a vándorkupa nagyon jól mutat a parancsnok irodájában és büszkék is rá a helyi zsaruk.

A Tűzoltók sem sokat tétlenkedtek a jelentkezéssel. Miért is tették volna, hiszen egy éve éppen hogy lemaradtak a bronzéremről. Szinte ugyanaz a csapat húz most is mint tavaly, és erősen fogadkoznak, hogy most “elbánnak” a rendőrökkel.

A Facebookon itt jelentkezhetsz be az eseményre.

A Jobbik Orosháza csapat most nevezett először. Vezetőjük Orosháza országgyűlési képviselője, Jámbor Nándor és a csapatot erősíti Németh Norbert is, aki az orosházi testület tagja. A jobbikosok azt mondták, elsősorban a buli miatt neveztek, de a rendőrök skalpjára azért nekik is fáj a foguk! 🙂

A Guardian Bulls – a nevéből adódóan – a Guardian üveggyár csapata. Nagy Zoltán csapatkapitány azt firtató kérdésemre, hogy miért jelentkeztek úgy felelt, kihívásnak tekintik a versenyt és persze a jó hangulat sem mellékes számukra.

Frissítés

Szerda este megbeszélést tartottunk törzshelyünkön, a Gösser sörözőben. A pultnál ücsörögtek ismerős srácok, és megkérdezték, mi ez a nagy szervezkedés? Elmondtuk, hogy lesz ez a kötélhúzás. Ezen belelkesedtek, és másnap délután jött a hívás, hogy megvan a csapatuk, ők is neveznek, mert hogy ez mekkora nagy állati buli lesz. Nevük stílusosan: Gösser Team. Így tehát most már öt csapat küzd a sörökért, a pörkölthúsért és a Lucifer belépőkért.

Még jelentkezhetsz!

A jelentkezési határidőt kitoltuk augusztus 19-e, péntek 12 óráig, így ha van kedvetek a haverokkal vagy valamilyen csapattal kipróbálni az erőtöket, ne habozzatok. Várjuk orosházi baráti társaságok vagy üzemi kollektívák jelentkezését. Egy csapatnevet és a 8 húzóember nevét küldjétek el az oroshazabaratikor@gmail.com címre.
A nevezési díj: 5000 Ft.

A verseny két nyert húzásig tart, és a tavalyitól eltérően a csapatok nevezhetnek a 7 fő mellé egy tartalékot is, aki sérülés esetén beugorhat.

Sör és pörkölt mellett épül a barátság

Sokan kérdezték, mi a nyeremény. Mi lokálpatrióta egyesületként a közösség erősítését támogatjuk. Ezért nem lehet nálunk pl. plazmatévét nyerni. Nem csak azért mert drága, hanem mert elég nehéz lenne igazságosan 8 felé osztani. Az a lényeg, hogy a csapatok összetartása és barátsága erősödjön. És hol lehet ezt jobban megtenni, mint egy pörköltfőzés mellett sörözve… 🙂 Ezért a 3. helyezett egy láda, a 2. két láda, az 1. pedig három láda sört kap. A győztesnek jár még 10 kiló marhahús, amiből a 8 főnek kijön egy jóféle pörkölt. Emellett pedig a vándorkupát is őrizhetik 1 évig. Ja, és minden résztvevő az aznapi Lucifer diszkóba is kap 1-1 ingyen belépőt.

Tehát terjesszétek, hogy pénteken este a St. Martin koncert után kezdődik a show, amit a városi tévé operatőrei felvesznek és egy későbbi időpontban le is adják majd.

1 komment

  1. Parancsnok says:

    Nem is az én irodámban van a vándorkupa 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük