Erőpróba az Árpád-kertben

Rohamosan közeledik a III. Kamion- és Kötélhúzók Éjszakája. Az elmúlt hetekben összeállt a részletes program és elkészült a kötélhúzás – az eddigiekhez képest kissé felfrissített – versenyszabályzata is.

Íme a részletes program

Azért, hogy a versenyek közben ne legyen üresjárat, az Árpád-kertben lehet majd inni, enni, és a First zenekar is koncertet ad. De lássuk a részleteket…

Egy kamion – három ember

Úgy gondoltuk, hogy idén színesítjük kicsit a versenyt, ezért kitaláltuk, hogy a kötél mellett kamiont is lehet húzni. Ezúton jelezzük, hogy egy 7,5 tonnás Mercedes vontató már alig várja, hogy elhúzzák. A kamion elé kötelet kötünk, és a három versenyzőnek azt húzva kell megmozdítani a járművet.
A jövő hét elején mi is kipróbáljuk egy teszt húzáson, és akkor dől el, milyen távolságra kell elhúzni a kamiont. Ebben a versenyszámban a súly mellett az idő lesz az ellenfél…

A kamionhúzó versenyre is lehet még jelentkezni 3 fős csapatoknak. Nevezési díj nincs! A leggyorsabb társaság nagy mennyiségű virslit és sok-sok sört vihet haza.

A versenyekre az oroshazabaratikor@gmail.com címen lehet jelentkezni július 10-ig. Facebook bejelentkezés ide kattintva.

Kötélhúzás – lesz-e trónfosztás?

A kötélhúzó versenyre sok az érdeklődő. Közülük négy csapat pedig már le is adta a hivatalos nevezést. A leggyorsabb a címvédő Guardian Bulls volt, őket követték az orosházi rendőrök és a tűzoltók. Mellettük egy új csapat, a Szisép-Agro Kft dolgozóiból verbuválódott társaság is nevezett.
Ne várjatok ti sem, döntsetek minél hamarabb és jelentkezzetek!

A kötélhúzó versenyre 8 fős csapatok jelentkezését várjuk. Nevezési díj 5.000 Ft/csapat. A legerősebb csapat – ahogy eddig is – egy jóféle bográcsosra való húst, és sok-sok sört vihet haza, amivel megünnepelheti a győzelmet. Na és persze övék lesz 1 évig a vándorkupa is.

Ki akar velük húzni?

A Kossuth utca Árpád-kert felőli részét július 14-én 14 órától 23 óráig lezárjuk. Kérjük a gépjármű tulajdonosokat, ezen idő alatt ne parkoljanak a PMK és az OTP bank közötti területen. Köszönjük!

A kötélhúzás versenyszabályzata

1. A csapatok 8 főből állnak. A versenyben 7 ember húz, 1 pedig tartalék, akit húzásonként lehet cserélni.

2. A csapatok egymás elleni küzdelme legalább az egyik részről, két nyertes húzásig tart.

3. Egy húzás után térfélcsere következik, 1:1-es állásnál a térfél sorsolással (pénzfeldobás) dől el.

4. Egy nyert verseny egy pontot ér, így alakul ki a végső sorrend. Az esetleges pontegyenlőségnél következik az úgynevezett „széthúzás”.

5. A csapatokat a játékmester állítja be a kezdőponthoz igazítva a kötél közepét.

6. A húzást csak a játékmester zászlójelzésére lehet megkezdeni, valamint a jól hallható kürt segít a küzdelem kezdetén. A jelzést követően kell elhúzni az ellenfelet a középponttól 2 méterre elhelyezett szélső karókig és az azokat összekötő zsinórig.

7. A kötélnek folyamatosan feszesnek kell lennie!

8. Csak folyamatos felengedéssel szabad a húzást enyhíteni és befejezni, ügyelve az ellenfél csapatának testi épségére. A kötelet direkt elengedni tilos! (ilyen esetben, a szabály ellen vétő csapatot kizárjuk!)

9. A húzás végét a játékmester jelzi, ezt követően jelenti be az eredményt, miközben a zászlót a nyertes csapat felé tartja.

10. Különlegesen felszerelt cipőt (szöges és stoplis), valamint kesztyűt használni tilos!

11. Magnézium csúszásgátló port szabad használni, de egyéb tapadásnövelő anyagot nem. Csak a szabad kezes húzás szabályos!

12. Minden olyan technika alkalmazását mellőzni kell, ami az egyénre veszélyes és balesetet okozhat.

Minden le nem szabályozott kérdéskörben a rendezőség 3 tagú döntőbizottsága hozza meg a végleges döntést.

Ízelítőnek itt a tavalyi kötélhúzós videó…

2 komment

  1. Nagy Zoltán says:

    A Guardian Bulls készen áll.

  2. Pingback: Hárman húzták a 8 tonnás kamiont (videó) | Oros-haza Baráti Kör

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük