Cikket írtak, eltévedtek, és jól szórakoztak (videó)

Nyolcadik alkalommal rendeztük meg városismereti vetélkedőnket, örömmel üdvözöltünk néhány ismerős arcot a diákok között – ennél nagyobb elismerés talán nem is kell.

Elnökünk eligazítást tart a diákoknak (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina, Melega Krisztián

Amíg mi a gyerekekkel foglalkoztunk, az OrosCafé forgatott és egy remek videót készített.

Az idei verseny célja semmiben nem különbözött a korábbiakétól: ismerd meg a városod. Azért ötleteltünk, szerveztünk és töltöttük a szombat délutánt a belvárosban, hogy a versenyre benevezett 10 iskolás csapatnak kellemes és hasznos programot kínáljunk. Érdekes dolgokat tanulhattak Orosházáról, és mi azt reméljük, hogy ezzel tudásuk gyarapodása mellett lokálpatriotizmusuk is erősödik.

Az idei évre témaként a kisvasutat jelöltük meg. Ti tudtátok, hogy a kisvasút építési költsége 38 millió korona volt, hogy az első útját 1925-ben tette meg, és 18 kilométeren, a Tóth-malomtól a Géza megállóig közlekedett? A vetélkedő csapatok ezt (is) megtanulhatták, ennyivel gazdagabb a tudásuk szűkebb hazájukról.

Idén öt belvárosi helyszínen zajlott a verseny, két korosztályban összesen 10 csapat versenyzett. Hogy mi történt, arról nézzétek meg az OrosCafé videóját.

Támogatók: Petőfi Művelődési Központ, Gyopárosfürdő, La Rosa Pizzéria, MMD-Team, Orosházi Média Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük