A Mélyen Szántó Esték sorozat egy újabb állomásához érkezett, melyen Rózsa Zoltán: „Nagyszénás –Vaskapu és ami mögötte van” című előadását hallhattuk. Nem mellesleg ezzel az alkalommal emlékezett a Szántó Kovács János Területi Múzeum Kristó Gyula történésze, aki városunk híres szülöttje.
A rendezvényen főleg gimnazisták voltak, akik a Táncsics gimi aulájába elhelyezett székek javát el is foglalták. Természetesen voltunk egy páran mi is, akik nem azért mentünk el, hogy sikeres érettségi tegyünk.
Az előadás képanyagokra épült, melyek segítségével ott lehettünk a feltáráson. Legalábbis én úgy éreztem, hogy ott vagyok. De ez szerintem betudható annak is, hogy az elkerülő út építésekor meghirdetett honfoglaláson részt vettem. A honfoglalás lényege az volt, hogy ki lehetett menni az ásatásra, és egy házat feltárni. Ez nagy ötlet volt a múzeum részéről, mely a szakmában talán nem is talált komoly elismerésre, mert féltek attól, hogy mi amatőrök szét díboljuk a leleteket.
Ez persze nem volt igaz. Először is azért, mert a múzeum dolgozói barátságosan és észrevehetetlenül ellenőrizték miden ásócsapásunk. Én pedig azért nem rongálhattam meg semmit, mert nem találtam semmi olyat amiben kárt tehettem volna. Ugyebár egy talicska földet nem lehet elrontani. Tehát a meddőt, azaz a kiásott földet csak boldogan talicskáztam a 35 fokban. De mellettem a Pesics család és talán még egy-két barátjuk (erre már nem emlékszem pontosan) egy komplett kis műhelyt találtak, ahol csomó faragott csontra bukkantak. A kép olyan volt, mint a filmekben. Egy kis kapargatás, ecsetelgetés, örömsikolyok és elismerés hegyek. Bezzeg a mi csapatunk csak talicskázott… Ettől függetlenül örök emlék marad.
Na, de visszatérve a tegnap naphoz egy jól megszerkesztett az előadást hallhattunk. Korábban az volt a koncepcióm, hogy ide összefoglalom nektek röviden az egészet. De ez nem sikerül. Olyan sok információt tartalmazott az előadás, hogy felére sem emlékszem. De hozzá tartozik, hogy ennek a fele is legalább kétszer annyi, mint korábbi tudásom az orosházi leletekről. Az meg külön történet, hogy a Vaskapuról semmit sem tudtam. Szóval ez is kimutatható százalékban. Összegezve: nem volt hasztalan ez az egy óra…
A nyitó kép egy 1968-as amerikai kémműhold felvétele volt, melyen látszott a Nagyszénás határában elterülő domb, azaz Vaskapu. Fel lehetett ismerni több már feltárt területet is, mint például az Újosztáson elterülő Gellértegyházát.
Volt egy fél év, amikor naponta jártam át Szénásra, és kifele menet az utolsó nagy kanyarban (a jobb oldalon) található dombról sokszor elgondolkodtam. Arról, mi a fenét keres az ott… Na az a Vaskapu… Ezt a dombot az út aszfaltozásakor vágtak át elődeink. Ekkor találtak ló koponyát és egyéb leleteket is, de a munkások velünk ellentétben szét díbolták sírokat. Ezért Szenttornyára – ami ekkor még nem volt Orosháza része- csak két edény került el. Ezért voltak bizakodóak a feltárók is, hogy leletben gazdag területet tárnak fel. Ez azóta kiderült, hogy nem a leggazdagabb feltárás volt..
Rózsa Zoli megosztott velünk szakmai praktikákat is. Elmondta, hogy az Árpád-kori magyarok még természet közeli népek voltak, és ez temetkezésükben is megjelent. A felkelő és lemenő napot figyelembe véve temetkeztek kelet-nyugat irányban. Épp ezt kihasználva észak-déli irányú kutatóárkokat alakítanak ki a régészek.
Még érdekesség volt, hogy negyven évvel ezelőtt egy tanya melletti homokkitermeléskor találtak egy kengyelt. Akkor azon a helyen kitermelést abba hagyták, majd visszatemették a gödröket. Pár éve a feltárások során találtak egy lovas sírt, mely lószerszámokat is tartalmazott. A sírból korábban csak egy dolog tűnt el, melynek nyoma volt. Hát persze, hogy a kengyel. Szóval szerintem kinevezhetjük a leghosszabb sírfeltárásnak ezt a negyven éves periódust.
Nem szertnék már többet írni erről, mert félek, hogy pontatlanul adom át nektek, és szépen félreinformálok mindenkit. Aki viszont hiteles információkra vágyik, az elmehet a következő „szántásra” is. Ennek programját idézem:
„Különböző fertőző megbetegedéseket (pl. tubercolosis, szifilisz, lepra) követő súlyos halálozások a sötét középkort juttatják eszünkbe. Vajon csak a középkorban voltak ezek a megbetegedések, vagy beszélhetünk-e egyes típusainak megjelenéséről a középkor előtti időkből, pl. a 10-11. századból? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni dr. Marcsik Antónia március 18-án 17 órától kezdődően a Mélyen Szántó Esték következő előadásában.” a helyszín most is a Táncsics mihály gimnázium és Szakközépiskola aulája lesz.
A továbbiakban még egy pár képet közlök, melyeket a múzeum bocsátott rendelkezésünkre. A címeik beszédesek. Sajnos nem tőlem származnak…
