Megint ismerkedtek a várossal (videó)

Mindjárt jubilálunk a városismereti vetélkedővel, hiszen most a sorban a kilencedik volt. Igen, immár 9 éve hívjuk össze a város általános iskolásait, hogy játékosan mutassák meg, mennyire ismerik szülővárosukat.

Összetartó csapat feladatmegoldás közben (Fotó: Melega Krisztián)

Összetartó csapat feladatmegoldás közben (Fotó: Melega Krisztián)

Hat iskola, 11 csapat. Ez volt a 2015-ös vetélkedő nyers számokban. De mint tudjuk, a lényeg a részletekben van, így kattints

Idén a kiírásra most eggyel több csapat érkezett a szokottnál, hiszen nagy örömünkre végre a Táncsics gimiből is tudtak jönni diákok, a vetélkedő nem esett egybe más iskolai programmal.

Ahogy az lenni szokott, most is két korosztály, az 5/6. és a 7/8. osztályosok versengtek. A feladatokat öt helyszínen kellett megoldaniuk, annyi könnyítéssel, hogy 2015-ben nem volt sportos állomás.

Testvérvárosok. Hol, és milyen messze?

Persze ettől simán megizzasztottuk a srácokat, de most fejben. A legkomolyabb fejtörést a testvérvárosok feladatsor jelentette számukra. Fel kellett sorolniuk Orosháza testvértelepüléseit, országukat, és a tőlünk lévő távolságot kilométerben. Zomba általában ment, volt aki Panjint is tudta, és akadt, aki Nagykárolyt is eltalálta. De volt közte Rákóczitelep, Gádoros, Bukarest és Nagyszénás is. Gond egy szál se. Bár pontot nem kaptak a rossz válaszokért, viszont cserébe megtudták a megfejtést, és mondtunk is nekik mindegyikről néhány plusz infót.

Jöttek a tippek, melyek a testvérvárosok (Fotó: Melega Krisztián)

Jöttek a tippek, melyek a testvérvárosok (Fotó: Melega Krisztián)

Idén kiemelt téma volt Thék Endre egykori asztalosmesternek, Orosháza díszpolgárának élete és munkássága. Totón tippelhettek a gyerekek, hol láthatók a kiváló mester munkái, vagy hogy melyik épület köthető a nevéhez a városban. De kaptak szókiegészítő feladatot is, ahol az életének legfontosabb állomásait és személyeit kellett a megfelelő helyre illeszteni.

A köztéri szobrok mellett mindennap elmegyünk, életünk mindennapi részei. De vajon tudjuk-e, melyik pontosan hol áll? Ha kapunk egy vaktérképet, be tudjuk-e jelölni a pontos helyüket? Ez is feladat volt. 10 szobor és köztéri alkotás, és egy térkép. Nem olyan egyszerű ám ez, a csapatok is szenvedtek vele rendesen.

Íme az Orosházi Városi Televízió beszámolója az eseményről

Emellett Orosháza öt híres szülöttének nevét rejtettük el egy betűhalmazban. 5 perc volt arra, hogy megkeressék a neveket, és bejelöljék. A végén persze megmondtuk azt is, amit nem tudtak, és itt is adtunk plusz infót. Mert a lényeg, hogy ezek a tehetséges és ügyes gyerekek tanuljanak meg minél több dolgot Orosházáról.

Az első helyezett csapat az Alföld Gyöngye Hotel parkjában lévő Kalandparkba mehet, a másodikok Gyopárosfürdőre pancsolni, a harmadikok pedig pizzázni.

Támogatók: Gyopárosfürdő, La Rosa Pizzéria, Orosházi Média Kft., Jövő Építők TDM

Eredmények:

5/6. korosztály

I. Ásokk (Vörösmarty iskola)
Megosztott II. Refisek (Református iskola)
Megosztott II. Orosházi Ötösök (Czina iskola)
III. Feministák (Eötvös katolikus iskola)
IV. Gyopárkák (Székács evangélikus iskola)

7/8. korosztály

I. Vadkörte (Székács evangélikus iskola)
II. 8/8 (Táncsics gimnázium)
III. Ez a nevünk (Czina iskola)
IV. Unicorns of Love (Vörösmarty iskola)Ű
V. 4ever  (Eötvös katolikus iskola)
VI. Warriors (Református iskola)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük