Puszta Olimpia: dobogós tanyasi belgák

Először is a cím nem igaz, hiszen tudtunkkal nem voltak a belgák tanyasiak. Sőt inkább mi voltunk nekik azok, bár a cím annyiból pontos, hogy dobogósok lettek a II. Puszta Olimpián uniós vendégeink, mégpedig maguk mögé utasítva a legnagyobb magyar falu lakóit.
Na de nézzük sorra. Feladatok és helyezések.

Minden kecmec nélkül felfedem, hogy ki nyert: a GYIÖK csapata. Fiatalok lelkesek és bevállalósak voltak. Igaz az is, hogy ez mindegyik csapatra jellemző volt.

Nevezett még két belga (Brüssels Powers és Belgiam Team) és a GYIÖK csapata mellet a Vívók és a „Dominók”. Ez utóbbi csapat címvédésre készült, hiszen ők (Raffai és Mészáros családok) a tavalyi év Pusztaolimpiai bajnokai voltak. Előnyük is lett volna, mert több feladatot is áthoztunk az idei olimpiára. Lehet, hogy a névválasztással volt gond, hisz 2008-ban bejött a Bóbiták elnevezés…

versenyszámokat nem is részletezem, mert a tavalyi beszámoló tökéletes erre. (Ugye, mennyivel könnyebb így?!) Az újdonság például a libaterelés volt. De aki követi munkásságunk, az tudja, hogy ezzel a versenyszámmal is bemutatkoztunk már, mégpedig a Márton-napi ludasságokon. Viszont abszulót új feladat a talicskás versenyszám volt.

Az „asszonynak” haza kellett vinni az „urát” a kocsmából. Az idézőjelek a szerepeknek szólnak, ugyanis a férfiak tolták az asszonyokat „haza” csak épp kendő volt a fejükön. Az utasok pedig egy kupa vizet is szorongattak. Ez a nehezítés, talán könnyítés volt, hiszen elterelte a figyelmet az útról, ami sokszor veszélyesre sikerült.

Tavaly Bóbiták, idén Dominók.

Idén egy kis sérülés is volt, hiszen az egyik belga versenyző a széna gurítása során elesett és lehorzsolta a lábát. Nem lett komoly baj. Ez szerencse azért is, mert a belgák Gyopároson vannak edzőtáborban. Egy sportoló -esetünkben úszónő- sérülése mindig komplikáltabb, mint egy szurkolóé.

Még a bálagurításhoz kell elmondanom, hogy a második forduló befutójánál nem volt szükség a célfotóra. A bálák összeragadtak és együtt hajtotta végig az Előd utcai pályán a két csapat a gyepszénát. Értelemszerűen nagy ováció és derültség közepette…

Hirtelen ennyi. Ajánlom olvasásra még az Orosházi Élet idevonatkozó cikkét, mely hízelgő és kritikus is egyben…

Fotók hamarosan a galériában, de addig is BEOL Rosta Tibor képeivel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük