Magunkról

Az Oros-haza Baráti Kör orosházi fiatalokból álló, politikailag független lokálpatrióta egyesület. Az egyesület célját röviden összefoglalni így lehetne: Orosháza és kistérsége kulturális életének színesítése, közösségépítő programok szervezése.

Első rendezvényünk 2007-ben volt, mikor is megszerveztük az első városismereti vetélkedőt, mely a város tíz pontján zajlott. Ekkor vettük fel a jelenlegi nevünket, bár ilyenkor még nem bejegyzett egyesületként működtünk.

Aztán 2008-ban bejegyeztettük magunkat és hivatalos nevünk Oros-haza Baráti Kör Egyesület lett.

A névválasztás egy szójátékon alapszik, mely arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy városunk a szűkebb hazánk, amiért dolgozhatunk, alakíthatjuk azt. Ide tartozunk és orosházinak és magyarnak lenni is egy-egy érzés.

Károlyi Fülöp Béla munkásságával több ponton is találkoztunk. Az előbb említett szójátékkal korábban ő is élt, és a Szárnyalások a város fölött… című novellájában bontotta ki gondolatait, érzéseit. Az író másik lokálpatrióta művét – az Orosházi tavaszdalt – felhasználva készítettünk magunknak egy folk-pop stílusú indulót.

Ezek után már „csak” egy logót kellett terveznünk. Egy fiatalos, dinamikus és beszédes emblémát szerettünk volna készíteni, ami tükrözi lendületünket. Így született meg a város rövidítésének ölelésében feltűnő Oros-haza Barát Kör megnevezést tartalmazó színes címer.

Ezen technikai dolgok mellett természetesen célunknak megfelelően számos rendezvényünk volt. Igyekeztünk és igyekszünk olyan programokat megvalósítani, melyekkel minél szélesebb korosztályt elérünk. A Baráti Kör magjához – ami egy asztaltársaságból került ki – többen csatlakoztak és csatlakoznak a mai napig is. A „bekerülés” feltétele a tenni akarás, azaz, hogy aktívan részt vegyen az egyesületi munkában a csatlakozni kívánó és az, hogy elfogadja az egyesületi alapszabályt. Tagságunk munkáját tekintve talán ezért is vegyes összetételű. Vannak köztünk kisvállalkozók, tanárok, egyetemisták, szociális munkások, sőt még saját postásunk is van.

Munkánk elismeréseként 2010. április 24-én, Orosháza 266. születésnapján egyesületünk képviselőjeként Kálmán László, a Baráti Kör elnöke átvette az „Orosháza Városért” kitüntetést.

Kérem, tekintse meg honlapunkat, az eddigi rendezvényeink képes beszámolóit. Személyesen pedig találkozzunk következő rendezvényünkön!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük