Ki húzza el a tűzoltókat? És a kamiont?

Az orosházi tűzoltók már szinte magukénak érzik a kötélhúzó vándorkupát, hiszen egymás után kétszer is megnyerték a versenyt. Na de ki győzi le őket? Helyből vagy a térségből érkezik a méltó ellenfél? És akkor ne is beszéljünk arról, hogy kik döntik meg a kamionhúzás időrekordját!?

A tűzoltók már kétszer nyertek. Meglesz a harmadik, vagy jön a trónfosztás? (Archív fotó: Püspöki Zsolt)

Mindezen kérdésekre választ kapunk augusztus 19-én, az V. Kamion- és kötélhúzók éjszakáján. Már lehet jelentkezni, és hajtás után olvashatod a versenykiírást is.

Ismét húzós estére várunk benneteket 2014. augusztus 19-én, ahol az erőé és a technikáé lesz a főszerep! Azonban idén ötévnyi tapasztalatot felhasználva váltunk. Az Árpád-kerti füves területet lecseréljük egy gumi pástra a főtéren és nevezéseteket már nem csak az 5900-as irányítószámról várjuk.

Húzzátok el egymást!

A rendőrök a kapitányságon, a Guardian csapata az üveggyárban őrizte a vándorkupát egy-egy évig, a tűzoltók pedig a 2012-es és a 2013-as nyert “meccsel” már-már magukénak érzik. Nektek nem fáj rá a fogatok?

Itt a kupa: 2014-ben ki viszi haza?

Ha igen, akkor nevezzetek az V. Kötélhúzók éjszakájára! Az Oros-haza Baráti Kör várja 8 fős csapatok jelentkezését a nagy küzdelemre. De idén már nem csak Orosházáról, hanem a térségből is jöhetnek az erős csapatok.

Néhány szó a küzdelem menetéről: a csapatokat összesorsoljuk és két nyert húzásig tart a vetélkedés. A legjobbak pedig küzdhetnek a végső győzelemért és a nyereményekért. A versenyben egyszerre heten húznak, egy pedig csereként várja a bevetést. A húzások felváltva történnek, azaz egy orosházi és vidéki forduló követi egymást.

A kötélhúzó vándorkupa marad Orosházán, a térségi csapatok pedig külön bajnokságban küzdenek. A verseny végén aztán jön a szuperdöntő, ahol a két kategória győztes csapata eldönti, ki lesz az abszolút győztes.

Jelentkezni az oroshazabaratikor@gmail.com címen. Jelentkezéskor kérjük megadni a pontos nevet, telefonszámot. A jelentkező csapatok részére részletes szabályismertetőt küldünk, ezért kérjük, adjatok meg egy email címet is! Nevezési díj: 8.000 Ft/csapat

Húzzátok el a kamiont!

A kötélhúzó verseny mellett idén is meghirdetjük a kamionhúzást. A feladat rém egyszerű. Három ember megragadja a kötelet, majd a legrövidebb idő alatt kell elhúzni a 7,5 tonnás monstrumot a kijelölt 15 méterre. Kiderül, hogy a haverjaiddal mennyi idő alatt húztok el egy több tonnás kamiont. Tavaly a Kamionlopók csapatának 17,99 másodperc kellett ehhez. Döntsd meg… a rekordot!

Ezt kell elhúzni. Bevállaljátok? (Archív fotó: Melega Krisztián)

Nevezési díj nincs, de jelentkezzetek előre, mert az időkorlát miatt lecsúszhattok ezen erőpróbáról.

Kötél kibogozva, kamion a mosóban… húzós este elé nézel!

Itt találsz meg minket a Facebookon, itt pedig a Twitteren

1 komment

  1. Pingback: Fotók a fákon – gyertek velünk a Kultúrerdőbe | Oros-haza Baráti Kör

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük